molnar tamas
Kategória: foci
2010 máj 31Csak az a baj, hogy nagyon valosagos a tortenet
“Tisztelt Magyar Szurkolók!
Még régebben találkoztam Lothar barátommal egy Dubai nyaralás után, ahol eldicsekedett legújabb nyaralójával. Kérdeztem, hogy honnan volt erre pénze, hiszen Németországban nem veszik komolyan és szörnyű eredményei voltak mint edző. Erre mondta, hogy Magyarországon van a zsíros kenyér, ahol milliókat lehet szakítani, pár hangzatos nyilatkozattal, főleg a formálódó csapatról és nulla munkával. Mindemellé, ha nyugat-európai vagyok, akkor meg is triplázzák a fizetésemet. Megkaptam Pista telefonszámát és jelentkeztem is a szövetségi kapitányi posztra. Igazán szépek itt a nők, volt már tehetséges focista, hát elég jól éreztem magam. Aztán sajnos egyre jobban belesüppedtem a magyar valóságba, az első NB 1es meccs után 2 hétig rémálmaim voltak. Ha tehettem nem is mentem ki később NB1-es meccsekre!
Aztán 2009 augusztusán azzal szembesültem, hogy a magyar szurkolók, Önök, kijutásban reménykednek. Gyorsan felhívtam a Pistát, hogy hát a svéd, dán, portugál trió ellen nincs esélyünk, főleg hogy annyit sem értek a focihoz mint egy holland gátépítő, így a nagyok ellen ez csak egy szélmalom harc lesz. Aztán meg ha nem jutunk ki, akkor nem lesz szerződéshosszabbítás és repülök a székből végkielégítés nélkül, mielőtt annyit tudok mondani, hogy fapapucs. Mondta Pista, hogy nincsen itt gond, meghosszabbítjuk most a szerződést, aztán majd a narancsosok bandája úgyis kirúg engem és megkapom a jó kis végkielégítést, csak menjek biztosra, hogy kirúgjanak. Nekem se kellett több, svédek ellen impotens játékkal küldtem a pályára a csapatot. Csak az a szerencsétlen bíró adott nekünk egy büntetőt, amivel egalizáltunk. El is kezdtünk támadni, de szerencsére Ibra hassal szerzett egy gyönyörű gólt 22 méterről. Már féltem, hogy itt eredményt is elérünk… Portugálok ellen már biztosra mentem, nem is küldtem csatárt a pályára. A mottóm, ha nem lövünk kapura, akkor nem is nyerhetünk. Sajnos csak egy gyenge 0-1 lett C.Roniéktól így a srácok és Önök vérszemet kaptak, hogy még idegenben elkaphatjuk őket. Hát bármit csinálok, még mindig maradok? Portugál meccs előtt össze is vesztem Zolival és végre csapatkapitány és csatár nélkül a megfelelő vereséget kaptuk Portugáliában. Ezekután, a dán meccsre nem is koncentráltam, gondoltam már elég dühösek a szurkolók, a karácsonyt már Dubajban töltöm, erre becsúszótt a fiaskó és nyertünk a dánok ellen. Maradnom kell ebben a poshadványban tovább…
Na gondoltam, akkor talán nyárra már meglesz a dubaji villa, úgyis jön majd a kormányváltás és el leszek küldve, én meg gyorsan lefoglaltam az oroszokat, németeket és a hollandokat,hátha bucira verik a fejünk. Sajnos az oroszok semmit se mutattak és még mindig maradnom kellett. Németek ellen betettem Királyt, Torghellét és Juhászt elvittem a védelemből, gondoltam ez már csak elég lesz. Sanyi nem is okozott csalódást, csinált egy 11est 4 perc alatt. Észrevette valaki hogy a legutóbbi 3 meccsünkön a Puskásban 5 perc alatt mindig kaptunk egy gólt? Védelem Juhász nélkül azt se tudta merrefelé van, csak a fránya Gabi fogott ki rajtam a védéseivel. Megmondtam neki, hogy legközelebb ne vetőtdjön el ziccerben, mert át fogják emelni és az milyen megalázó gól lesz és máris bejött. Hehe, a kis naív…
Meccs után viszont még mindig itt vagyok és vinnem kell ezt a csürhét Hollandiába, ahol saját magamat kell vele lejáratnom. Nem is veszek retúr jegyet, valahogy megoldom hogy 5 alatt ne ússzuk meg. Remélem a holland vereség után végre leváltanak és nem csak holmi nethuszárok fognak engem az NSO weboldalán kritizálni, mert már lassan nem tudom mit tegyek.
Szóvak kedves szurkolók, vezetők, én a holland meccs után menni akarok a végkielégítésemmel. Már elzavartam a csapatkapitányt, a legjobb játékosunkat direkt rossz helyen játszatom, csatár nélkül játszunk, kapuralövés nélkül játszunk, de még mindig itt vagyok! Hát normálisak Önök? Ha nem mehetek el nyáron, akkor ígérem, hogy a Wembleyben 10et kapunk az angoloktól!
Baráti üdvözlettel,
E.K. ”
Koszonjuk Andrei-nek az nso forumrol!